Nem kell megijedni, nem fogok tudományos tanulmányt írni. Márcsak azért sem, mert őszintén szólva nem sok fogalmam van a kémiáról, azoktól az alapismeretektől eltekintve, amelyeket még általános iskolában valaha megszereztem. Az viszont valahogy megmaradt bennem, hogy minden kölcsönhatásban van egymással.
Az életben is így van. Az emberek közötti kapcsolatok is egy akció-reakció folyamat eredményei. Egyszerű, mint az egyszeregy. Te rámmosolyogsz, én visszamosolygok. Te csúnyán nézel rám, én is csúnyán nézek vissza. Pedig ennek nem kellene így lennie. Mennyivel könnyebb megsértődni, és a rosszra egyszerre rosszal válaszolni, mint az okokat keresni. Mert miért is néz ránk a másik csúnyán, mi oka van? Bántottam? Nem? Akkor lehet, hogy nem is énrám néz csúnyán, csak rossz napja van, valaki más bántotta, rossz lábbal kelt... És ha az azonnali válaszreakció helyett inkább visszamosolyognék, lehet, hogy megszépíteném a napját. De nincs időnk a másik problémáin gondolkozni, hiszen megvan nekünk a saját keresztünk is. Viszont amikor én is csúnyán nézek vissza, akkor a másik ember mit gondol? Lehet, hogy ő észre sem vette, hogy csúnyán nézett rám, sőt még az is lehet, hogy nem is nézett csúnyán, csak én értettem félre. Viszont ő csak azt látja, hogy én néztem csúnyán.... Ördögi kör, igaz? Sajnos a mai világban a krisztusi "megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel" filozófia nagyon ritkán működik, könnyebb megsértődni, és a másikat hibáztatni, és haragot tartani. Magyarán simán működik az akció-reakció elve.
De térjünk csak vissza az első példára. Ha valaki rámmosolyog, visszamosolygok-e? Vagy egyszerre azon fog járni az agyam, hogy mit akar tőlem ez a perverz, és így vigyorog???
Kemény világban élünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése