Gyerek vs. háztartás

Végérvényesen átvette a vezetést a káosz nálunk :-O 

Ez így elég ellentmondásosan hangzik, mert a káosznak meg a vezetésnek pont semmi köze egymáshoz, de most így érzem magam. Három gyerek, egy kölyökkutya és a főiskola mellett,  nagyszülők segítő kezétől távol eddig is elég reménytelen volt a helyzetem, hogy tökéletes rendet teremtsek magunk körül, de most, hogy megérkezett végre a jóidő, és egész nap kint "kell" lennünk a szabadban, végleg felhagytam minden reménnyel :)  A nagy kertnek amúgy megvan a maga hátránya is: ha netalántán röpke pillanatokra úgy éreznéd, végeztél a háztartással, akkor még egyszer annyi tennivaló vár rád odakint. Főleg így tavasszal. Tavaly ilyenkor a férjem kedvet kapott, hogy kiskertet csináljunk a hátsó udvarban. Pár sor paradicsommal, paprikával, padlizsánnal kezdtük, aztán egyre több dologhoz kaptunk kedvet. Idén tavaszra már nagy tervekkel indultam, fel is szerelkeztem vetőmagokkal, még Magyarországról is "importáltam" olyan dolgokat, amiket itt nem, vagy csak ritkán lehet kapni, mint például a főzőtök. Nos a nagy terveimet majdnem keresztülhúzta az időjárás, miközben még majdnem egy hete is fagypont körül volt a hőmérséklet! Aztán meg egyszerűen időt sem bírunk szakítani a kertészkedésre, hétköznap szinte mindennap szaladunk valamerre valamelyik gyerekkel, az a másfél napos hétvége pedig (Stefanosnak még a szombat délelőttje is be van táblázva) semmire sem elég. Ilyenkor szeretnék szupernő lenni, és egyszerre megcsinálni mindent, nagytakarítást, nagymosást, fűnyírást, ja és persze még kirándulni is jó lenne, meg biciklizni, meg pihenni.... Na persze! Leginkább az van, hogy a végén semmit sem sikerül elintézni abból, amit elterveztem :D  A lakás még inkább romokban, mint előtte, a nagymosás eredményeként az egész lakásban halomban áll a hajtogatni- és/vagy vasalnivaló ruha, a fű félig lenyírva, és mire a másik feléig eljutunk, az első felét már kezdhetjük előlről... nem is sorolom inkább... 

Egy dologra viszont nagyon odafigyelek: a gyerekekkel töltött időt nem sajnálom! Inkább elúszom a háztartással, de ha velük kell foglalkozni, amellett minden más lényegtelen lesz! A háztartás megvár, ők nem... Olyan hamar nőnek, észre sem vesszük, mikor lesznek majd önállóak, és nem lesz szükségük ránk. Akkor majd nem fog senki sem félbeszakítani, hogy "anya, gyere, játsszunk!"  Akkor majd rendet tarthatok a lakásban, a ház körül, de nem biztos (sőt, biztos, hogy nem), hogy örülni fogok neki. Addig élvezem tehát a társaságukat, ameddig csak lehet, és megpróbálok nem tudomást venni a körülöttünk uralkodó káoszról!

Nem mindig volt ez így. Amikor Stefanos megszületett, első gyerekes anyukaként próbáltam maximálisan megfelelni minden elvárásnak. Nem volt könnyű, bár így utólag nézve már semmiségnek tűnik a mostani állapotokhoz képest :-D Egy gyerekkel még egész egyszerű az élet. Nem kellett senkihez sem alkalmazkodnunk, akkor keltünk, amikor akartunk - na jó, ez így túl szépen hangzik, kicsi fiamnak születése óta megvolt az a rossz szokása, hogy hajnalban kelt, ellentétben velem; de az idő mindent megszépít, ugye. Napközben sem volt sokáig egy kialakított napirend, akkor és ott aludt a szentem, ahol épp elnyomta az álom; a járókában, vagy az etetőszékben két kanál között :))  Mindegy, csak az ágyában nem akart...Viszont ha már aludt, ágyut lehetett sütögetni  a füle mellett, nyugodtan porszívózhattam, moshattam, vagy bármi mást... Akkor még nagy megfelelési kényszerem volt, a lakásnak állandóan csillogni-villogni kellett, és bizony bosszantott, ha ez nem jött össze. Utólag már bánom, inkább pihentem volna én is, amíg a kicsi aludt: állandóan fáradtnak és kialvatlannak éreztem magam abban az időben. Szerencsére kicsi fiam gondoskodott róla, hogy a háztartás ne menjen az ő rovására: amíg ébren volt, kikövetelte magának a figyelmet, csak vele szabadott foglalkozni, aminek most már örülök :)) Ugyanis abban az időben a sok "jóakaró" tanácsokat osztogató ismerős jól megszakértette, hogy az nem normális dolog, hogy egy gyerek (0 és 2 év között!!!) nem tud meglenni egy kicsit magában, és nem hagy engem "dolgozni"...  Elnézést, miért is voltam otthon???? Hogy háztartást vezessek, vagy a kicsi fiamat nevelgessem? Na ugye! Én is pont így gondoltam!

Malvina lányom születésével sok minden megváltozott. A legnehezebb kihívás a két gyerek programjának összehangolása volt. Pontosabban ekkor került végre napirend az életünkbe. Nem tudom, csak azért-e, mert kettővel már nehezebb volt egyeztetni a napi teendőket. Kicsi lányom önmagában is az a gyerek volt, aki ragaszkodott a megszokott dolgaihoz; alapvetően nagyon nyugodt baba illetve kisgyerek volt, de ha valami miatt borult  a napirend, az borzasztóan megviselte. A kezdeti nehézségek után minden olajozottan működött. Amíg Stefanos oviban volt, Malvina nagyokat aludt, én meg kényelmesen el tudtam végezni mindent, amit terveztem. Persze ott volt az a könnyebbség is, hogy nem volt kötött az időpont, hogy mire kell a gyerekért menni az oviba, így nem kellett kapkodni sem. Általában ebéd után, 1 óra körül szoktunk értemenni, de ha egy kicsit megcsúsztunk, akkor sem volt gond. 4-ig nyitva volt az ovi, mondjuk eszembe sem jutott volna, hogy olyan sokáig "lepasszoljam", ha már egyszer otthon vagyok. 

Az első káosz akkor jött az életünkbe, amikor visszamentem dolgozni. Drága férjem már előtte is rengeteget segített, de ebben a helyzetben átvette a háztartás ráeső részét, főleg, hogy az ő munkaidőbeosztása sokkal emberibb volt, mint az enyém. Akkoriban amúgy is krónikus gyerekhiányban szenvedtem. Amikor hazaértem, másra sem vágytam, csak hogy a gyerekeimmel tölthessem minden időmet. A főzés éjszakára maradt, az összes többi, amikor éppen volt idő... Közel sem volt minden tökéletes, de még tartható volt a helyzet... legalábbis a mostanihoz képest :-D

Azóta halmozottan hátrányos helyzetbe kerültem :)) Először is, van egy harmadik rosszcsontom, aki szintén nem az alvókájáról híres, de ő nemcsak hogy keveset alszik, hanem még akkor is olyan éberen, hogy még a hangyák is csak lábujjhegyen közlekedhetnek az udvaron, amíg őméltósága ejtőzik egyet. Másrészről szoros a program, a fiam már iskolás, reggel 8-ra viszem, fél 1-re már menni kell érte, a kettő között nem sok mindenre lenne idő, még ha az egyes pontot figyelmen kívül hagynánk is. Délutánonként is szinte minden napra akad valami: Stefanos hetente 4-szer taekwondora jár, 2-szer zeneiskolába (dobol!!), Malvina heti kétszer balettozik :)) Nem unatkozunk, nem mondom, de úgy szép az élet, ha zajlik, igaz? Ja és akinek ez nem elég, nekem meg még tanulnom is kellene. Merthogy harmadéves főiskolai hallgató vagyok, aki nem tudná :-D :Hogy mikor tanulok? Természetesen éjszaka. A gyerekek rovására nem mehet, ezt az egyet megfogadtam az elejétől kezdve, és igyekszem magam tartani ehhez! A házasságom rovására sem, bár gyanítom, hogy egy kevésbé toleráns és türelmes férj már régen elküldött volna melegebb éghajlatra (pontosabban hidegebbre, ahonnan jöttem...). De kedves férjuramnak majd egyszer egy külön bejegyzést szentelek, hogy legyen elég helyem a fényezésére :))

Lényeg a lényeg, hogy mi maradt, ami nem kér enni, és (sajnos) el sem hagy, ha nem is foglalkozom vele? Naná, hogy a háztartás! Próbálkozom persze, igyekszem egy elfogadható állapotot fenntartani, férjem is egyre többet átvállal tőlem, de mintha a tennivaló csak egyre több és több lenne! 

Nem baj, itt a tavasz, és jólesik kint tevékenykedni a szabadban. A gyerekek is jól érzik magukat, és ameddig kint vagyunk, nem is látom a benti káoszt :)))) Egy dolgot nem szeretek. Ha jön a felhívás, hogy "anya, játsszunk", utálom azt mondani, hogy "most nem érek rá, dolgom van". Ezért igyekszem elkerülni. Nehéz, mert ha belefogok valamibe, általában nem szívesen hagyom félbe, de erőt kell vennem magamon. Majd eljön az idő, amikor visszasírom a mostani káoszt. Addig pedig élvezem a gyermekeimmel töltött időt! Egy gyerek nem arra fog emlékezni, hogy micsoda patinás rend volt mindig a házban, ahol felnőtt (sőt, megkockáztatom, ez éppen hogy frusztrálja a gyerekeket), a közös játékokra, kirándulásokra. viszont annál inkább.. Ezért igyekszem gondoskodni róla, hogy sok mindenre emlékezhessenek majd később.

Most eszembe jutott egy idézet, amit kamaszlányként a szobám ajtajára ki is ragasztottam: "Csak az együgyű rak rendet, a zseni átlát a káoszon" :-D Akkoriban természetesen más értelme volt ennek az aranyköpésnek: egy tinilány jó kifogása, hogy miért lusta összepakolni a szobáját ;-)

De a mostani élethelyzetben sem rossz, legalább vigasztalhatom magam: na jó, fogjuk rá, hogy zseni vagyok :)))