Nemzeti ünnep

Ma (illetve már tegnap, mert jócskán elmúlt éjfél...) nemzeti ünnep volt Görögországban. Dupla ünnep: az 1821-es szabadságharc kezdetére emlékeznek, amikor a görögök fellázadtak a közel négy évszázados török uralom ellen, és visszaszerezték függetlenségüket. Az egyház pedig ezen a napon ünnepli azt az eseményt, amikor Szűz Máriának megjelent az arkangyal, és hírül vitte, hogy Isten őt választotta ki, hogy a Megváltó édesanyja legyen.

Ezen a napon a görögök az egész ország területén felvonulással ünnepelnek. Az iskolásoktól elkezdve a különböző szakkörökön át a fegyveres erőkig mindenki felvonul a városok főutcáin, a rezesbanda kíséretében. Az iskolások között a legnagyobb tisztség a zászlóvivőké. Általában a legmagasabb osztályok legjobb tanulója lehet az a szerencsés, aki az egész város színe előtt végigmasírozhat a nemzeti zászlóval.

Nagyobb városokban általában csak a felsősök vonulnak fel. Itt nálunk a faluban az egész iskola, na meg az iskolaelőkészítősök is, hiszen nincs olyan sok gyerek. Jó buli a gyerekeknek, mert már hetekkel az ünnepség előtt gyakorolják a menetelést az iskolában, addig se kell tanulni :-P

Ma az én gyerekeim is felvonultak. Vegyesek az érzéseim ezzel kapcsolatban. Illetve már nem annyira, hozzászoktam a gondolathoz, de amikor először öltöztettem a fiamat görög nemzeti viseletbe, elég furcsán éreztem magamat! Ez az, amiről egy korábbi bejegyzésemben meséltem. Egy kicsit fáj, hogy épp 10 napja volt a mi nemzeti ünnepünk, de az nem sokat jelent a gyerekeknek (bár tudnak róla, hiszen meséltem nekik, de nem érzik át úgy, mint mi), míg a görög ünnep az ő ünnepük. Nem panaszként mondom, hiszen én választottam azt, hogy itt éljek, itt nőjenek fel a gyerekeim, de ezekbe a részletkérdésekbe ugye nem gondolt bele az ember előre. Másrészről viszont rém büszke is vagyok rájuk! Ha a szívem legeslegmélyén fáj is egy kicsit, de azért igyekszem erősíteni bennük a nemzeti öntudatot, hiszen nincs annál rosszabb, mint ha gyökértelenül él az ember. Én már csak tudom. Igen, ők félig magyarok, és ezt is ugyanúgy tanítom nekik, de ez nem jelentheti azt, hogy nem ide tartoznak.

Engem elég érzékenyen érint amúgy is ez a téma. Szerencsém van, mert nem éreztették velem gyakran, hogy hátrányom lenne abból, hogy külföldi vagyok, bár ehhez biztosan jócskán hozzájárul, hogy anyanyelvi szinten megtanultam a görögöt, nem is veszik észre a kiejtésemen, hogy nem vagyok született görög. Ezenkívül - legalábbis látszólag - sikerült beilleszkednem, átvennem a szokásaikat, tehát nem is érhetett negatív diszkrimináció a származásom miatt. Ennek ellenére rettenetesen fel tud háborítani, amikor a külföldiekkel való megkülönböztetésről hallok. Igaz, lehet, hogy néha jogos, mert elég sok - főleg a környező országokból - tömegesen ideáramlott népcsoport van, akikről több rosszat hallani, mint jót. De én akkor sem szeretem az általánosításokat. Ismertem én nagyon becsületes albánokat vagy bolgárokat is, na és ugyanígy bőven akad bűnöző hajlamú görög is... Mégis, ha valami bűncselekményről hallani, akkor a közvélemény szerint csak külföldi lehetett... Ami pedig duplán irritál, mert az, hogy "külföldi" elég tág gyűjtőfogalom, amibe akár én is beletartozhatnék... Tudom, akinek nem inge, ne vegye magára, de engem mégis zavar.

Na de hogy mindez most hogyan jutott eszembe a felvonulással kapcsolatban? Nagyon egyszerű. Az iskolákban is problémát okoz  ez a külföldi-probléma. Ahogy az elején írtam, a legfelsőbb osztályok legjobb tanulójáé a megtiszteltetés, hogy viheti a zászlót. Sok esetben ez a legjobb tanuló viszont külföldiek gyereke. Nem úgy, mint az én gyerekeim, akiknek görög az apjuk, na meg az anyjuk is görög állampolgár (is), hanem igazi bevándorló családból származnak. Lehet, hogy már itt születtek, itt nőttek fel, és valószínűleg itt is fogják leélni az életüket (ha hagyják őket), talán még az állampolgárságuk is görög, mégis negatív megkülönböztetésben részesülnek. Minden évben vita tárgya, hogy joguk van-e vinni a görög nemzeti zászlót. Azt hiszem, nem én vagyok  a kompetens ebben a témában, hogy eldöntsem, kinek van igaza; én magam sem vagyok biztos a válaszban. De felmerül bennem a kérdés ezekután, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Valóban olyan rosszak és gonoszak ezek a "külföldiek", és eszük ágában sincs beilleszkedni, vagy fordítva van? Netán ők szívesen beilleszkednének, csak nem hagyják őket, letörik minden próbálkozásukat, már most, gyermekkorukban, így a végén rosszakká válnak a be(nem)fogadó országgal  szemben? Nem tudom, de ilyenkor tényleg reszketek, hogy az én gyerekeimnek soha ne kelljen ezt átélniük. Se itt, se Magyarországon, se máshol a világban. Ezért erősítenem kell a gyökereiket, akár tetszik, akár nem. Nem tudom még, mit hoz a sors, és hol fogják majd leélni az életüket a jövőben, de remélem, nekik már csak előnyük fog származni abból, hogy két hazát ismerhetnek meg, és mindenhol otthon lesznek. Az ő generációjuk már amúgy is egy egészen más világ, számukra természetes lesz, hogy az emberek szabadon járkálnak a nagyvilágban. Szeretném hinni, hogy ez azzal is jár majd, hogy megpróbálják jobban tolerálni a másságot, a máshonnan jötteket.

 Stefanos első nemzeti viseletes szereplése 5 évesen

Malvina felvonul